Kálmán Attila: Az egyházi iskolák finanszírozásáról

A demokrácia egyik legfontosabb ismérve a jogbiztonság.
Ez azt jelenti, hogy a jogszabályoknak szigorú hierarchiájuk van: a féltve őrzött, és csak nehezen megváltoztatható Alkotmányra épülnek az Országgyűlés által hozott törvények, a törvényekre a kormányrendeletek, azokat is tiszteletben tartva a miniszteri rendeletek, önkormányzati határozatok és egyéb szabályok. Egyetlen határozat sem mond ellent a "felsőbbrendű" jogszabályoknak és minden testület vállalja az elődei által aláírt kötelezettségeket (különben nem bízhatna abban, hogy a saját vállalásai is időállók lesznek), és a kétoldalú szerződéseket semelyik fél sem változtathatja meg a másik fél előzetes beleegyezése nélkül. Egyházi iskoláink működése és finanszírozása tizenöt év alatt fokozatosan kialakult és működőképesnek bizonyult jogszabályrendszerre épül.

Napjainkban ez a biztonság került veszélybe.
Az Alkotmányunk (a többször módosított 1949. évi XX. Törvény) 70/J §-a szerint: " a szülők, gondviselők kötelesek kiskorú gyermekeik tanításáról gondoskodni." A 67.§ (2) bekezdése pedig: "a szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák". Azaz hazánkban alkotmányos alapjog a szabad iskolaválasztás! A Közoktatásról szóló, 1993. évi LXXIX. törvény egyértelműen fogalmaz (2.§ 3. bekezdés): "A közoktatás rendszerének működtetése az állam feladata". A 4.§ (6) pedig így: "Az állam a nem állami, nem helyi önkormányzati közoktatási intézmény fenntartója részére a feladatellátáshoz az éves költségvetési törvényben megállapított mértékű költségvetési támogatást nyújt." A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 17. §-a az intézményalapítást engedélyezi az egyházak részére, a 19.§ (1) pontja pedig ezek működéséhez biztosít forrást: "Az állam az egyházi jogi személy nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez - külön törvény rendelkezései szerint - normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt. Az említett külön törvény: Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997/CXXIV. tv., (annak különösen az 5. és 6. §-a), de foglalkozik ezzel a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között 1997. június 20-án aláírt Megállapodás is (az ún. "vatikáni szerződés", amelyet az Országgyűlés az 1999. évi LXX. Törvénnyel fogadott el), valamint minden egyes megállapodás, amelyet a Kormány az egyes intéményfenntartó egyházakkal kötött. (A mi egyházunkét Orbán Viktor miniszterelnök és zsinatunk elnöksége 1998. december 8-án írta alá.) Mindezek alapján az elmúlt hat évben kialakult egy olyan gyakorlat, amely ha nem is teszi lehetővé azoknak az intézményeinknek a rendbetételét és berendezését, amelyeket csaknem üresen és elhanyagolt állapotban kaptunk vissza, és nem ad lehetőséget a korszerű követelményeknek megfelelő fejlesztésre, de biztosította óvodáink-iskoláink napi működését, és a legfontosabb karbantartások elvégzését.

Ennek a támogatási rendszernek lényege a következő:
Minden nevelési-oktatási intézményünk megkapta növendékei után azt az alapnormatívát, amelyet az ugyanazon korosztályú és iskolatípusú iskolát fönntartó önkormányzatok megkaptak. Ezen kívül még kaptunk ún. kiegészítő közoktatási támogatást is. Ennek összegét úgy határozta meg a mindenkori Kormány javaslatára az Országgyűlés, hogy megbecsülték azt az összeget, amelyet az előző évben az önkormányzatokon keresztül egy-egy óvodás vagy iskolás után kaptak az önkormányzati intézmények országos átlagban. Ezt az átlagot - a folyó évben alábecsülve és a következő év decemberében, az előző év záró számadásakor a tényleges összegre kiigazítva- kaptuk kiegészítésül. Ennek több indoka is van. Az alapnormatíva a működési költségeknek csak 40-70 %-át fedezi (iskolatípustól és a helyi tárgyi-személyi feltételektől függően). Az önkormányzatok egy részének vannak saját bevételei is, s kapnak jónéhány egyéb címen is normatív támogatást a költségvetéstől, tehát lényegesen többet fordíthatnak intézményeikre, mint az azokra kapott alapnormatíva. Minderre az egyházaknak nincs lehetőségük. Ráadásul az egyházak nem kaphatták vissza a kisebb-nagyobb földjeiket, és azokat az ingatlanaikat sem, amelyek a rendezési törvény megszületésekor (1991) már nem voltak állami vagy önkormánmyzati tulajdonban.

Itt jegyzem meg, hogy az 1990-es évek elején több intézményünket segítették nyugati -elsősorban holland, svájci, német, skót és amerikai- testvérgyülekezetek is. Egyes gyülekezetek ma is támogatnak egy-egy iskolát pénzbeli adományokkal vagy terményekkel. Mások alapítványi befizetésekkel vagy adó-egyszázalékuk átutalásával segítenek. Mindezek azonban az összes költségnek csupán néhány százalékát teszik ki. A legtöbbet az segít, aki -a mai gyermekhiányos korban- továbbtanulásra alkalmas, elkötelezett diákot küld egy-egy református iskolába, mert ezzel nem csupán az ifjú boldogulását és egyházunk jövőjét segíti, hanem (évi többszázezer forinttal) intézményeink működését is. Napjaink parlamenti vitái és médianyilatkozat-"háború"-i mögött az áll, hogy egyes kormánypárti képviselők, sőt az oktatási miniszter is -ellenőrizhetetlen és sajátos számításaik alapján- azt állítják, hogy a 2004. évben több jutott egy-egy egyházi iskolába járó diákra, mint egy önkormányzatisra. (Átlagokról van szó, tehát előfordulhat, hogy egyes (konkrét) hátrányos helyzetű önkormányzati iskolában rosszabbak a körülmények, mint a hozzá hasonlított egyháziban, de összességében bizonyosan nincs így.)

Az egy-egy önkormányzati iskolába járó tanulóra fordított összeg átlaga ugyanis attól függ, hogy mekkora összeget osztunk és mekkora létszámmal. Nem mindegy, hogy az iskolához megérkező összegekből mit veszünk figyelembe, s az sem mindegy, hogy azt a tanulót, aki általános iskolába vagy középiskolába jár, s egyúttal alapfokú művészeti iskolába is, vagy gimnazista és egyúttal diákotthonban is lakik egy, vagy két személynek számítjuk. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy csaknem minden esetben más számokat ad meg a Pénzügyminisztérium és mást az Oktatási Minisztérium, továbbá egy-egy (már lezárt!) évről más számot közöltek annak idején és más számokat most, sőt nem csupán a számláló forintösszegei térnek el lényegesen egymástól, hanem a nevezőben szereplő (elvileg pontosan rögzített) tanulólétszámok is, akkor nem csodálkozhatunk az egymásnak ellentmondó "adatok"-on és nyilatkozatokon. Ráadásul sem korábban, sem most nem hozták/hozzák nyilvánosságra a részletszámokat, és a különböző kiszámítási módokat.

Az viszont tény, hogy a Parlament által 2004. október 25-én elfogadott, előző évi záró-számadási törvény 11. §-a szerint még 1,4 milliárd forint jár a 2003. évről az egyházi nevelési-oktatási intézményeknek. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a következő évi költségvetési törvény lehetőséget ad jónéhány egyéb törvény módosítására is. Ilyenkor sokan csak az egyes rovatok összegeire figyelnek, s nem veszik észre, hogy a más törvényekből kiragadott részek módosításának (hosszabb távon) milyen komoly következményei lehetnek. 1997-ben a - mostanival megegyező összetételű - kormánykoalíciónak kétharmados többsége volt az Országgyűlésben, ezért viszonylag könnyen tudta módosítani a közoktatási, a felsőoktatási, az egyházfinanszírozási és egyéb törvények szövegét. Csaknem minden esetben úgy, hogy azokkal egyházaink mozgásterét, támogatását csökkentette. Erre tesz kísérletet a jelenlegi kormány és parlamenti többsége az -október 7-én - előzetes érdemi egyeztetés nélkül - benyújtott 2005. évi költségvetési törvénytervezettel is.(Bárki ellenőrizheti a világhálón, pl. a google keresőben a T/11700 számon).

Eddig a nem állami, nem önkormányzati intézmények ún. humánszolgáltatásainak (nevelés-oktatás, egészségügy, szociális ellátás) költségvetése "felülről nyitott" volt. (Az önkormányzati intézményeké ezután is ilyen marad!) Ez azt jelentette, hogy ha az előre mindig alábecsült normatívákról kiderült, hogy a létszámnövekedés vagy egyéb jogos igény miatt kevésnek bizonyultak, akkor utólag (szinte felső korlát nélkül, minden évben csaknem maradéktalanul) megkaptuk a járandóságunkat.

A kormány most benyújtott tervezetében az egyik leglényegesebb változás az, hogy a humánszolgáltatásaink költségvetését felülről le kívánják zárni, és ehhez a merev felső határhoz igazítani a teljes szabályozási rendszert és a támogatási összegeket. Azaz a 2004-ben 78 milliárdra (becsült!) összeg 2005-ben legfeljebb 79,5 milliárdra (azaz 2 %-nál kisebb mértékben) növekedhetne. Ugyanakkor a várható infláció 5% körüli, s a létszámnövekedésünk minden évben meghaladta az 5%-ot. Azaz - becsléseink szerint - legalább 8 % hiány keletkezik.
Elsősorban három területen kívánják csökkenteni a támogatást:
a) a kistelepülések iskoláinál,
b) az alapfokú művészeti iskoláknál,
c) a nem állami, nem önkormányzati (ezen belül az egyházi) iskoláknál.

Az alapfokú művészeti iskolák azt remélték, hogy az alapnormatívájuk legalább a várható infláció mértékében fog emelkedni. Helyette a terv több mint 10%-ot elvonna Tőlük. (Lásd 3. számú melléklet 22. pont : a zeneművészeti ág az idei 105.000 Ft/fő helyett jövőre 95.000 Ft/fő összeget kapna, a képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ág pedig 68.000 Ft/fő helyett 58.000 Ft/fő-t.) Ráadásul megvonnák az egyházi önálló alapfokú művészeti iskoláktól az eddig kapott 50 % -os kiegészítő közoktatási támogatást is. Ha így fogadná el a Parlament a tervezetet, akkor tanév közben be kellene zárnunk több alapfokú művészeti iskolánkat, vagy legalábbis összevonni bennük osztályokat (mindkettőt tiltja a Közoktatási törvény!), elküldeni nehezen megszerzett vagy kiképeztetett művésztanárokat, vagy fizetnie kellene havonta 7-8.000 forint tandíjat gyerekenként azoknak a szülőnek, akik hozzánk szeretnék járatni gyermekeiket.

A másik "takarékosság"-i terv a következő:
Az óvodai, az általános iskolai és a gyógypedagógiai nevelés alapnormatíváját két részre bontották. Az alapnormatíva 90 %-át (amely kevesebb, mint az idei teljes normatíva) minden gyermek után megkapná minden intézményfenntartó. Az utolsó 10 %-ot azonban nem kapnák meg a nem állami, nem önkormányzati óvodák és iskolák, tehát az egyháziak sem, továbbá nem kapják meg azok az önkormányzati iskolák sem, ahol a tanulók átlagos osztálylétszáma nem éri el az előírt osztálylétszámok átlagának 50%-át. Azaz föltehetően ismét sok kistelepülésen szűnne meg az iskola, s ezáltal felgyorsulna az elnéptelenedésük. A tervek szerint kizárnák az egyházi iskolákat pl. a bejáró diákok után járó kiegészítő támogatásból és egyebekből is, mintha pl. nálunk nem kellene biztosítani tanári ügyeletet a hajnalban érkező diákok számára.

Beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha megmarad a tervezet 96. §-a, amely az egyházfinanszírozási törvény 6.§-ának (2) és (3) bekezdését kívánja módosítani azzal, hogy az önkormányzatok adott ágazati működési kiadásai helyett kizárólag "a közoktatási törvény szerint államilag előírt oktatási feladatok (illetőleg a szociális törvényben meghatározott szolgáltatások) számított igénybevétele figyelembevételével" állapítanák meg az egyházi kiegészítő támogatást. Azaz a kiegészítő támogatás nem előre kiszámítható és ellenőrizhető automatizmussal történne, hanem minden évben elhúzódó vitákkal, a mindenkori kormány előírásai alapján.

Hasonlóan elfogadhatatlan számunkra a 85. § több olyan módosító javaslata, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik új nevelési-oktatási intézmények létesítését, a jelenlegieknek bővítését, mert mindkettő engedélyezését szinte teljesíthetetlen feltételekhez kötik (szigorú tárgyi és személyi előírások, jelentős összegű pénzügyi biztosíték letétbe helyezése). Látszólag kedvezni akarnak az egyházaknak, mert pl. a pénzügyi biztosítékot visszakapott egyházi épület esetén nem követelnék meg. A továbbiakban azonban az egyházunknak ott kellene új iskolát (templomot és gyülekezetet is!) szerveznie, ahová a híveink elvándoroltak: nagyvárosok lakótelepein, zöldövezeteiben, ahol pedig nincsenek visszaadásra váró régi épületeink.

A sok további megszorítási terv közül kiemelem még a 109. § (1) bekezdésének n) pontját, amellyel meg kívánják szűntetni a nem állami, nem önkormányzati intézményeknek azt a kötelezettségét, hogy munkavállalóiknak biztosítsák mindazokat a díjazási és munkavégzési feltételeket, amelyeket a közalkalmazotti törvény előír. Ezáltal (további megszorítások esetén) kénytelenek lennénk megszegni az 'egyenlő munkáért egyenlő bért' alkotmányos elvet, és ez megnehezíthetné legkiválóbb pedagógusaink megtartását.

Összegezve:
Kétségtelenül szükséges a fokozottabb takarékosság, hiszen a 2-3 utolsó évben ismét rohamosan növekszik hazánk eladósodása. Nem mindegy azonban, hogy milyen területről és mekkora az elvonás. Az államtól - kétoldalú szerződésekben- átvállalt közfeladatokat református óvodáink, iskoláink igyekeznek lelkiismeretesen ellátni. Igényesen, krisztusi lelkülettel, hagyományainkat őrizve, de a mai korszak valódi értékeire is nyitottan nevelni. Diákjaink zöme helytáll a tanulmányi-kulturális és sportversenyeken, az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákon ,valamint az élet számos más területén és ember-próbájában. Ezért is jelentkeznek hozzánk minden tanévben lényegesen többen, mint ahány férőhelyünk van. Az ő érdekükben emeljük fel a szavunkat elért jogaink, lehetőségeink védelmében.

Véleményem szerint a Kormány által benyújtott 2005. évi költségvetési tervezet több pontja alkotmányellenes, ellentmond a szektorsemleges finanszírozás elvének, kirekesztő és növeli az esélyegyenlőtlenséget. Ezért nagyon remélem, hogy ezeket a részeket a Parlament elutasítja, illetve számunkra is elviselhető mértékűre módosítja. A helyenként eldurvuló vita, végszükség esetén az Alkotmánybírósághoz történő fordulás sok felesleges energiát von elé fontosabb dolgoktól. Segítheti azonban sokak tisztánlátását. Nyilvánvalóbbá válik, hogy az egyház felelősséget érez és vállal a gyermekekért, a családokért, (bizonyíthatóan az egyházi iskolákban lényegesen több olyan diák tanul, aki nagycsaládból, csonka családból, hátrányos körülményekből érkezik) az aprófalvakért, az iskolákért, az iskolák színvonaláért.

Természetesen mi is fokozott mértékben támogatjuk a fogyatékkal élőket. Ugyanakkor igyekszünk észrevenni a kevésbé látványos hiányokat is: a testi mellett a szellemi-lelki fogyatékosságot, és az értelmi fogyatékosság mellett az érzelmi fogyatékosságot is. Az egyház elsősorban nem önmagának kér pénzt, hanem arra, hogy szolgálhasson. Segítségével értékeket őrizzen, gyarapítson, örökítsen tovább. Az egyház nem vehet részt pártpolitikai küzdelmekben. Nem igazodhat sem "jobb"-ra, sem "bal"-ra, hanem kizárólag csak "fölfelé". Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyenlő távolságra áll mindegyik párttól, mert a pártok is képviselnek valamiféle értékrendet. Azonban előbb-utóbb kiderül, hogy az általuk hangoztatott értékek hogyan viszonyulnak az egyház által képviselendő örök, isteni értékrendhez. Ez nem akkor válik nyilvánvalóvá, amikor ellenzékiként követelőznek, vagy a választások előtt ígérgetnek, hanem akkor, amikor "hatalom"-ra kerülve lehetőséget kapnak a cselekvésre.

Sokszorosára növekszik a lehetőségük, de ezzel együtt a felelősségük is. Isten és ember előtt!